Több mint vendégház , teljes nyaralás

Vendégeink Magyarország azon helyét választják pihenésük eltöltésére, ahol a Magyar nép történelme összeér a természettel … Nyáridőben - betakarítás idején - a szérűskertben tárolt friss széna csodálatos illata lengi be a tanyaudvart… Aki nálunk száll meg, tanyagazdaként kóstolhat bele a korunk kényelmével felszerelt, vidéki élet világába… Öt hektáros kertünkben sétálva új érzéseket fedezhet fel térről és időről…

A vendégház kialakításakor nagy figyelmet fektettünk a tanyasi jelleg megőrzésére. A nyaralás élményét nem szeretnénk azzal kellemetlenné tenni, hogy egymás számára ismeretlen embereket egyszerre látunk vendégül.
Mivel a vendégház egyben kiadó, ezért elsősorban nagy családok, baráti társaságok figyelmébe ajánljuk. Vendégházunkban alapvetően 8 férőhely áll rendelkezésre, azonban pótágyakkal akár 11 fő részére is tudunk szállást biztosítani. Amennyiben ez sem elegendő, akkor az elszállásolás saját sátorban, vagy lakókocsiban lehetséges.
A helyiségek eredeti rendeltetését csak a legszükségesebb mértékben változtattuk meg. A házban takaros fürdőszobát alakítottunk ki. A kor elvárásainak megfelelően a szobákba televíziók kerültek.

Vendégeink részére a teljes udvar, a kert, a tavak, az erdő, -a meghirdetett összes szolgáltatással együtt- rendelkezésére áll.

A vendégházban


  • Két szoba, melyek külön bejárattal rendelkeznek. Az egyik a gangra, a másik a konyhába nyílik.
    Mindkettőben kettő darab, egymás mellé helyezett paraszt ágy és egy emeletes ágy található, így négy-négy személyesek. A gangra nyílóban egy, a konyhára nyílóban kettő pótágy helyezhető el. A megfelelő hőmérsékletet a 60 cm vastag, vályogból készült falak biztosítják. Ha a nyílászárókat vendégeink megfelelően használják, akkor nem fogják hiányát érezni a klímaberendezésnek a legforróbb nyári napokon sem.
  • Teljesen felszerelt konyha.
  • Gang. A közösségi tér és ebédlő funkcióját tölti be asztalokkal, székekkel.
  • Zuhanyzó, WC. A főépületben korszerű zuhanyzó, WC áll vendégeink rendelkezésére.
  • A melléképületben szintén található zuhanyzó és WC, amely szezonálisan csak nyáron üzemel és az udvarról közelíthető meg.

Árak és foglalási szabályok


  • Az elő- és utószezonban (szeptember 1. – május 31.) vendégházunk három főtől foglalható. A foglalható éjszakák minimális száma három. Ár: 7.500 Ft/Fő/éj
  • A főszezonban (június 1. – augusztus 31.) vendégházunk négy főtől foglalható. A foglalható éjszakák minimális száma négy. Ár: 9.000 Ft/Fő/éj
  • 8 főnél nagyobb létszámú igény esetén három pótágy áll rendelkezésre, melynek ára 4.000 Ft/fő/éj. Amennyiben ez sem elegendő, akkor az elszállásolás csak saját sátorban, vagy lakókocsiban lehetséges telefonos egyeztetést követően.
  • 4 éves korig a vendégház ingyenes.

  • A fűtési szezon ideje alatt fogyasztástól függően fűtési díjat számolunk fel.
  • Áraink 2024.december 31.-ig érvényesek.
  • Rendezvény esetén egyedi árszabás.
  • Vendégházunkban háziállatot nem tudunk fogadni.

  • Elfogadott fizetési módok: készpénz, átutalás
  • Elfogadott pénznemek: HUF (Ft) , EUR (€) ,
  • Foglalóként a szállásdíj 30%-át kell előre utalni, a foglalás ezzel válik véglegessé. A fennmaradó összeget érkezéskor kell kiegyenlíteni készpénzben.
    Lemondási feltételek a foglalás után:
    Az érkezési nap előtti
    - 16. napig a teljes foglalót,
    - 8. - 15. napon a foglaló 50 % -át fizetjük vissza
    - 7. naptól nem áll módunkban visszafizetni a befizetett foglalót.
    Aznapi lemondás esetén a teljes szállásköltség kerül kiszámlázásra.
  • Érkezés: 15:00 órától – 20:00 óráig
    Kijelentkezés: 10:00 óráig

Megfigyelhető állatok

A közelben lévő Szeri-puszta - Büdös-szék környékén több mint 230 madárfajt figyeltek meg, melyből közel 80 faj fészkel is ezen a területen.
Az évszaktól, a megfigyelő ügyességétől és szerencséjétől függően a vendégház kertjében is megfordul:
házi veréb, mezei veréb, kékcinke, széncinke, ökörszem, barázdabillegető, rozsdafarkú, őszapó, tőkés réce, barát réce, szürke gém, nagy kócsag, kis kócsag, szárcsa, bakcsó, vörös gém, jégmadár, balkáni gerle, seregély, feketerigó, sárgarigó, zöld küllő, fekete harkály, nagy fakopáncs, kis fakopáncs, közép fakopáncs, szalakóta, gyurgyalag búbos banka, vörös vércse, kék vércse, őz, mókus, gólya, (időnként nagy csoportokban) róka, mezei nyúl


Horgászat

Horgászható halaink: ponty, szürke harcsa, fekete sügér, amúr, busa, süllő. A horgászfelszerelésről vendégeinknek kell gondoskodniuk.
Halastavunkban a horgászat a következő szabályok szerint térítésmentesen vehető igénybe:
- Pontymatrac, sebfertőtlenítő, horogszabadító, nagy méretű merítő szák megléte és használata kötelező.
-A kifogott hallal a legkíméletesebben kell bánni, pontymatracra kell helyezni. A horog kivételét és a fertőtlenítést követően a tóba a legrövidebb időn belül vissza kell engedni. Megvásárlására, helyben való elkészítésére nincs lehetőség. Vendégeink fogásról készült fotóit engedélyükkel honlapunkon közzétesszük.
-A tavon egyszerre egy időben legfeljebb kettő darab horgászbottal lehet horgászni. Egy horgászkészségen maximum kettő horog lehet. Hármashorog használata és a pergetés nem megengedett. Mindenféle más halászati tevékenység /dobó háló, húzó háló, elektromos halászat, „gereblyézés”, tapogató, varsa, stb. szigorúan TILOS!
- Tavunk vízminőségének megőrzése érdekében az aromásított etetőanyagok és a folyékony aromák használata TILOS!
- Haltartóban való elhelyezés és a haltartó használata TILOS!
- A csónak horgászathoz is térítésmentesen használható.

Programok

Helyben:


Vendégeink ingyenes szolgáltatásaink széles köréből válogathatnak a hasznos időtöltés érdekében.
Hét hektáros erdőnkben erdei számháború vívható, a hozzáértők gombát szedhetnek.
A nyári forróságban jólesik egy csobbanás a medencében, vagy szélére könyökölve végignézni a naplementét.
Hátsó páskomunk stabil, erős és sima gyepfelületén bármely labdajáték játszható.
Hét kis tavacskánk egy része nyár végére kiszárad, de van közöttük olyan, amely egy szárcsa család lakhelyéül szolgál. Szorgos munkával építenek a víz felszínére fészket, melyet azután elrejtenek a nád közé…
Magaslesünkről jól megfigyelhetőek a nyári melegben szomjas, a víz közelébe merészkedő őzek, nyulak.
Itt búcsúznak a nyártól, majd innen indulnak csoportokba verődve afrikai útjukra a gólyák.
Tavunk nem nagy ugyan, de egy kellemes csónakázásra alkalmas.
A megvilágított kertben este feledhetetlen élményt nyújt, a pattogó tűz fölött nyárson sütött szalonna, a tóparti kiülőben elköltve…
A sárkányeregetéshez sárkányt hozni kell, a terület rendelkezésre áll, a jó szélben pedig reménykedünk.

Programok a falun belül:


Pusztaszer facebook oldala

Kerékpárral is elérhető célpontok:
- Hétvezér emlékmű: 3.7 km-re található az Árpád halom tetején. Az alföld közepén nagy ajándék egy szánkódomb. Télen a környező települések apraja-nagyja ide jön szánkózni. A közvetlen szomszédságában található a Pusztabíró ház. Innen irányította 100 éven keresztül a pusztabíró a környék életét.
- Parkerdő: /2.6 km/ A nap 24 órájában szabadon látogatható. Tíz hektáros területére a nagykapuján szárnyaló madár engedi be látogatóit. Benne sétálgatva számos növénykülönlegességgel találkozhatunk.(Videó a parkról)
- Makovecz Imre tervezte ravatalozó a temetőben: /900 m/ Az építmény tervezője külön gondolt a helyiség akusztikájára. Falunk - földdel lefedett kunhalomra emlékeztető alakjával - honfoglaló eleink előtt tiszteleg. A legendák szerint mind a Hét Vezérünknek volt egy - akkori nyelvhasználat szerint- „halma”. Nevesül: Árpád halom, Sáregyházi halom, Szárnyék halom, Vesszős halom, Kártyás halom, Kettős halom, Császárné halma, amelyeknek tetejére állították fel a vezérek sátrát. Ezekről a helyekről történt a törzsek életének irányítása. Pusztaszeren Árpád halma látható, rajta a Hét Vezér tiszteletére állított emlékművel.
- Büdös-szék – Szeri-puszta: /6 km/: A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. (A Kiskunsági Nemzeti Park honlapja) Belépni csak előre egyeztetve, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével, vezetővel lehet. /Pataki Zsolt, természetvédelmi őrkerület-vezető, Tel: 30/435-4025
E-mail:Itt írhat nekik levelet
- Bagi malom: /6.3 km/ (Videó) Ez már komolyabb kihívás kerékpárral, többnyire földúton. A falu északi csücskében található, Pálmonostora határában. Kis híján az enyészeté lett, míg egy francia férfi megvásárolta. Minden nyáron itt tölt egy hónapot és idejét az épület megmentésével tölti. Az malom belülről csak akkor látogatható, amikor tulajdonosa itt van. Belépőként írni kell a vendégkönyvbe…

A közeli településeken:


- Ópusztaszer : /7 km/ Nemzeti Történeti Emlékpark, benne a Feszty körképpel. Ez kiváló egész napos programot nyújt, ha mindent látni akar az érdeklődő. / de inkább kettő/ (Ópusztaszer honlapja)
A bejárat előtt a Csillagösvény Labirintus, kellemes szórakozást nyújt gyermeknek, felnőttnek. Csalkertjéből sok-sok rejtélyes kérdés helyes megválaszolásával lehet kijutni. (A Csillagösvény honlapja)
- Kistelek: /8 km/ Központjában található takaros kis termálfürdője. (A termálfürdő honlapja)
Kisteleki Rétesház (A rétesház honlapja)
- Felgyő: /25 km/ Jerring koronglövészet (A Jerring koronglövészet honlapja)
- Balástya: /12 km/ Őszeszéki tó, kilátóval. /20 km/ Madármegfigyelés, közelben gémtelep.
- Mindszent: /20 km/ Mindszent Tiszai Szabadstrand (A szabadstrand honlapja)
Gyümi Vendéglő (A vendéglő honlapja)
- Szatymaz: / 27 km /A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő Tisza-völgyi Bemutatóház. (A Kiskunsági Nemzeti Park honlapja)
Múzeum látogatás, kerékpáros túra, szabadon látogatható tanösvény a Szegedi Fehér-tó mentén.
Szervezett túráik:
Szegedi Fehér-tó
Pálmonostora: Péteri tó
Csanytelek: Csaj-tó.
Érdeklődni: Ábrahám Krisztián: 30/638-0297

- Sándorfalva: /25 km/ Budai Sándor emlékház-tájház és citeramúzeum, Pallavicini Kastély, Nádastó strand és horgásztó (A Nádastó honlapja), Mákszem bivalyoskert (A Bivalyoskert weboldala)
- Szeged: Harmincöt kilométeres távolságra van, autóval harminc perc alatt elérhető, programok végtelenjét kínálva. Ezekből néhány:
Vadaspark: (A Vadaspark honlapja)
Hídivásár
Hajókirándulás:(Szegedi hajókirándulás)
Füvészkert: (A Füvészkert honlapja)
ParaPark szabadulószoba: (A Parapark honlapja)
Haunted House szabadulószoba: (A Haunted House honlapja)
Móra Ferenc Múzeum: (A múzeum honlapja)
Szegedi Szabadtéri Játékok: (A Szegedi Szabadtéri játékok honlapja)
Napfényfürdő: (A Napfényfürdő honlapja)
Cinema City Mozi: (A mozi honlapja)

- Kiskunmajsa: / 25 km/ Jonathermál elnevezésű fürdőkomplexuma, termálvize Európa hírű. (A fürdő honlapja)
’56-os Múzeum és Kápolna (A kápolna honlapja)
Patyi Fagyizó: (A fagyizó honlapja)
- Szank: /33 km/ Kiskun Emlékhely: (A Kiskun Emlékhely honlapja)
Szanki Konyakmeggy (Bemutatkozó videó)
- Kiskunfélegyháza: /22 km/ Felújított strandja megfelel a kor elvárásainak. (A fürdő honlapja) Megtekintést érdemel a Móra Ferenc emlékház (A Móra Ferenc emlékház honlapja), Petőfi Sándor emlékház (Az Petőfi Sándor emlékház honlapja) és a Kiskun Múzeum.
- Bugac: / 47 km / Bugaci Pásztormúzeum. (A pásztormúzeum honlapja)

Foglalás

Április
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     
       
Május
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
Június
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
       
Július
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    
       
Augusztus
HKSzCsPSzV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
       
Szeptember
HKSzCsPSzV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      
Október
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   
       
November
HKSzCsPSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
       
December
HKSzCsPSzV
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Január
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
       
Február
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728  
       
Március
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      


Foglalását csak visszaigazolás után tekintse érvényesnek!











Lépjen velünk kapcsolatba!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Örömmel válaszolunk minden nyitott kérdésre személyes beszélgetések során. Hívjon minket: +36/20 457-6862. Ha kapcsolatba kíván lépni velünk, kérjük töltse ki az alábbi mezőket:

Up

Házirend

  • Az érkezés, és a távozás:
    - A szálláshely lefoglalt időszakára vonatkozó - a foglalási díj után fennmaradt – költségét érkezéskor kell kiegyenlíteni.
    - A vendégházat az érkezés napján 15:00 – 20:00 óra között lehet elfoglalni. A későbbi érkezést kérjük időben jelezni!
    - Kijelentkezés: legkésőbb 10 óráig.
    - Kérjük Vendégeinket, hogy távozáskor a ház kulcsait, távirányítóit feltétlenül adják le!
    Elvesztés esetén, azok értékét ki kell fizetni.

  • A vendégház területén TILOS:
    - A házon belül, és a tűzveszélyes helyeken (magasles, tűzifa tároló, gépszín környéke, szérűskert, fűrésztelep, erdő) a nyílt láng használata, és a dohányzás. /a cigarettacsikkeket a hamutartókba szíveskedjenek elhelyezni/
    - Tüzet rakni az erre kijelölt helyek kivételével. / használat után kérjük a tüzet teljes mértékben eloltani/
    - A cégtáblára és a farakásokra felmászni!
    - Elektromos autók töltése a vendégház dugaszoló aljzatairól. A ház elektromos hálózata ilyen jellegű igénybevételre nincs tervezve, ezért fokozott tűzveszélyt jelent, valamint súlyos károkat okozhat!
    - Az udvaron lévő gémes kút lezárt tetejét kinyitni, abba bármit beledobni.
    - Saját vendéget fogadni.
    - A hidroforház és a vízaknák tetejét felnyitni.
    - Fiatalkorúaknak szeszes italt fogyasztani.
    - Hozott elektromos grillsütőt használni.
    - A gépszín területe és berendezései, a szomszéd tanya és fűrésztelep NEM tartoznak a vendégház kiajánlott szolgáltatásai közé, ez a rész magánterület, oda belépni szigorúan TILOS! Amennyiben szeretnék megnézni a gépeket, szerszámokat közelről, vagy a gyermekek szeretnének beülni azokba, akkor ennek a kérésnek örömmel eleget teszünk, de ez csak a tulajdonos jelenlétében történhet!
    - A tulajdonos fenntartja magának a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket azonnal eltávolítsa.

  • A ház, a garázs és a kapu:
    - Kérjük Vendégeinket, hogy őrizzék meg a ház és az udvar tisztaságát, épségét, illetve gondoskodjanak azok rendeltetésszerű használatról. A ház berendezését ne vigyék ki az épületből.
    - Hosszabb ideig maradó vendégeinknek igény szerint ágyneműt és törülközőt cserélünk.
    - Idegeneket beengedni csak a tulajdonos engedélyével lehetséges!
    - Ha elhagyják a vendégházat, akkor a kapukat, bejáratai ajtókat, ablakokat, szúnyoghálós ajtókat, garázst a viharkárok elkerülése és az illetéktelenek bejutásának megakadályozása érdekében szíveskedjenek bezárni, a külső térvilágításokat lekapcsolni!
    - A garázs elektromos ajtaja csak akkor működik, ha a kilinccsel is nyitható bal oldali ajtószárny be van csukva. Az ajtó távirányítóval, a garázsban elhelyezett nyomógombbal, és a vendégház fürdő felőli bejárati ajtajánál belülről elhelyezett nyomógombbal is működtethető.
    - A kapukat kérjük csukva tartani! Az elektromos kapu távirányítóval és a vendégház konyha oldali bejárati ajtajánál belülről elhelyezett nyomógombbal is működtethető.
    - A kiadott kulcs nyitja a kiskaput, a garázsajtót, a melléképületi zuhanyzó - WC-t, és a vendégház jobb oldali bejáratát. A távirányító bal felső gombja a kaput, a jobb felső gombja pedig a garázsajtót működteti.
    - Előfordulhat, hogy a berendezési tárgyak valamelyike a vendégek hibáján kívül meghibásodik, vagy tönkremegy. A mielőbbi javítás, vagy komolyabb kár megelőzésének érdekében szívesen vesszük, ha ezeket jelzik.
    - A vendégházban elhelyezett értéktárgyakért felelősséget nem vállalunk!
    - A tulajdonos önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl.: természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, stb.) az üzemeltető felelősséget nem vállal!
    - A vendégház nem rendeltetésszerű használatából, illetve a házirend megszegéséből származó károkért a vendégek anyagi felelősséggel tartoznak.

  • Háziállatok:
    - Vendégházunkban háziállatot nem fogadunk.
  • A tavak, és a tópart:
    - Az ehhez kapcsolódó tilalmak:
    - a tavak vizét szennyezni TILOS!
    - a tavakban fürdeni TILOS!
    - A tavakat kiskorúak csak szülői felügyelettel közelíthetik meg!
    - Horgászat:
    - Horgászható halaink: ponty, szürke harcsa, fekete sügér, amúr, busa, süllő.
    - A horgászfelszerelésről vendégeinknek kell gondoskodniuk.
    - Halastavunkban a horgászat a következő szabályok szerint térítésmentesen vehető igénybe:
    - Pontymatrac, sebfertőtlenítő, horogszabadító, nagyméretű merítő szák megléte és használata kötelező.
    - A kifogott hallal a legkíméletesebben kell bánni, pontymatracra kell helyezni. A horog kivételét és a fertőtlenítést követően a tóba a legrövidebb időn belül vissza kell engedni.
    - Megvásárlására, helyben való elkészítésére nincs lehetőség. Vendégeink fogásról készült fotóit engedélyükkel honlapunkon közzétesszük.
    - A tavon egyszerre egy időben legfeljebb kettő darab horgászbottal lehet horgászni.
    - Egy horgászkészségen maximum kettő horog lehet. Hármashorog használata és a pergetés nem megengedett. Mindenféle más halászati tevékenység (dobó háló, húzó háló, elektromos halászat, „gereblyézés”, tapogató, varsa, stb.) szigorúan TILOS!
    - Tavunk vízminőségének megőrzése érdekében az aromásított etetőanyagok és a folyékony aromák használata TILOS!
    - Haltartóban való elhelyezés és a haltartó használata TILOS!
    - A csónak horgászathoz is térítésmentesen használható.
    - Csónakázás:
    - A csónak használata 18 év alatt csak szülői felügyelet mellett történhet.
    - Használat után a csónakot kérjük a tóparton rögzíteni.

  • A játszótér, és a magasles:
    - A játszótér és a magasles csak saját felelősségre használható.
    - A játszóteret 10 éven aluli, a magaslest 14 éven aluli gyermekek kizárólag szülői felügyelettel vehetik igénybe.
    - A játszótér használata 14 év felett TILOS!
  • Medence:
    - A medencét mindenki csak saját felelősségére használhatja!
    - A medence adatai: mélység: 140 cm; hossz: 7 m; szélesség: 2,5 m
    - A medence napi működési ideje: 10:00 órától – napnyugtáig
    - A medence használata előtt a zuhanyzó, illetve a lábmosó használata kötelező!
    - A medencét 14 éven aluli, valamint úszni nem tudó gyermek csak felnőtt felügyelete mellett veheti igénybe!
    - Aki a medence berendezési tárgyait, valamint környékét rongálja, az köteles a kár megtérítésére, valamint felszólítható a vendégház azonnali elhagyására.
    - A medencéhez tartozó akna, gépház kezelésére kizárólag a tulajdonos jogosult.
    - Szigorúan tilos:
    - A medencébe ugrani!
    - Alkohol, kábítószer, vagy egyéb bódító hatású gyógyszer hatása alatt álló személynek a medencét használni!
    - A medencében dohányozni, ételt, italt fogyasztani!
    - A medence szélén minden olyan tárgyat elhelyezni, amely fedkövet megrongálhatja, vagy annak elszíneződését okozhatja! A fedkő speciális anyagból készült, ezért a ráömlő folyadékokat beszívja. A vörösbor például maradandóan beleivódik, csak a fedkő cseréjével javítható.
    - A medencébe bármely szennyező anyagot bevinni!
    - Letakart medencénél a szolárfóliára rálépni, vagy ráugrani! A veszélyt elsősorban a fóliába való belekavarodás, vagy alatta maradás jelenti!

Adatkezelési nyilatkozat

  • Általános irányelvek a személyes adatok védelmére vonatkozóan
    A Szérűskert alapvető kötelezettségének tekinti a személyes adatok védelméhez fűződő jog maradéktalan biztosítását működése körében, ezért minden rendelkezésünkre álló eszközzel és minden lehetséges módon arra törekszünk, hogy az Ön adatait az EU 2016/679 rendeletének („Általános Adatvédelmi Rendelet”) való legteljesebb megfeleléssel, illetve a vonatkozó egyéb jogszabályokkal összhangban kezeljük. Tekintettel arra, hogy az alapulfekvő jogi szabályozás egyik legfőbb célja az átláthatóság biztosítása, a jelen dokumentumban kívánjuk tájékoztatni Önt személyes adatainak gyűjtéséről, használatáról, továbbításáról és nem utolsó sorban védelméről – különös tekintettel azokra az esetekre, amikor Ön termékeink és/vagy szolgáltatásaink folytán kerül kapcsolatba velünk weboldalunkon vagy más egyéb mobilalkalmazáson keresztül. Fenntartjuk a jogot a jelen Adatvédelmi irányelvek meghatározott időszakonként történő aktualizálására és módosítására annak érdekében, hogy az itt rögzített feltételek mindig a személyes adatok kezelésének aktuális módját tükrözzék, illetve mindenben megfeleljenek a hatályos jogszabályi kötelezettségeknek. Abban az esetben, ha a jelen rendelkezések valamelyikében fentiek alapján változás állna be, az Adatvédelmi irányelvek módosított verzióját közzétesszük weboldalunkon, és ezért kérjük, időről időre szíveskedjenek tanulmányozni a jelen Adatvédelmi irányelvek aktuális tartalmát.

  • Milyen jellegű személyes adatokat kezelünk?
    Általánosságban az Ön személyes adatait közvetlenül Öntől kérjük be, így azok begyűjtése során Ön képes befolyásolni, hogy milyen típusú információt oszt meg velünk. Foglalás leadásakor Ön információt ad nekünk adatairól, a kiválasztott fizetési módról, telefonszámáról, stb. Annak érdekében, hogy az online felhasználói élményt még személyesebbé, ajánlatainkat pedig az Ön preferenciái szerint még egyedibbé tegyük, bizonyos információkat a weboldalunkon tett látogatásai, valamint okostelefonos alkalmazásunk használata során a böngészési és felhasználói magatartásáról is gyűjthetünk és feldolgozhatunk. Kérjük, hogy ennek feltételeivel kapcsolatban bővebb tájékoztatásért olvassa el az adatkezelés célját tárgyaló alábbi fejezetet. Weboldalunkon és okostelefonos alkalmazásunkban tárolhatunk és gyűjthetünk olyan adatokat, amelyeket sütikkel és hasonló technológiákon keresztül dolgozunk fel az erre vonatkozó Süti szabályzatnak megfelelően. Nem gyűjtünk és semmilyen módon nem kezelünk az Általános Adatvédelmi Rendelet szerint különleges kategóriájúnak minősülő érzékeny adatot. Ezzel összhangban a 16. életévüket az adatszolgáltatás időpontjáig be nem töltött kiskorúak adatait sem gyűjtjük és nem kezeljük.

  • Mi az adatkezelés célja és jogalapja?
    Személyes adatait az alábbi célokból használhatjuk fel:

    A Szérűskert szolgáltatások nyújtásához az Ön számára

    · Ez az általános cél magában hordozza a következő felhasználási köröket, amennyiben alkalmazandók:

    · Felhasználói fiók létrehozása és kezelése a Szérűskert felületen;

    · Megrendelések feldolgozása, beleértve azok befogadását, átvilágítását, kiszállítását és számlázását is;

    · Megrendelések törlésével vagy bármely egyéb, a megvásárolt áru vagy szolgáltatás megrendelésével kapcsolatos ügyek intézése;

    · Visszárus termékek kezelése a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően;

    · Termékek ellenértékének visszatérítése a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően;

    · Támogató jellegű szolgáltatások biztosítása, ideértve a Szérűskert által hirdetett termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos, vagy egy adott megrendelést érintően az Önök által hozzánk intézett kérdések megválaszolását.

    Az Ön adatainak fenti célokból történő kezelése és feldolgozása az esetek többségében a Szérűskert és Ön között létrejövő szerződés megkötéséhez és teljesítéséhez szükséges. Mindezen túl, bizonyos adatok e körben való kezelését jogszabályi rendelkezés írja elő, ideértve az adózás rendjéről és a számvitelről szóló törvényeket is.

    Szolgáltatásaink fejlesztéséhez

    Azon dolgozunk, hogy Önnek mindig a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást és online vásárlói élményt tudjuk biztosítani. Ehhez többek között szükségünk van az Ön vásárlási szokásairól bizonyos információk gyűjtésére és felhasználására; ezért végzünk közvetlenül, vagy külső partnerek bevonásával piackutatást, valamint kérjük Önt egy adott megrendelést követően az elégedettségét mérő kérdőív kitöltésére. Ezeket a tevékenységeket jogos üzleti érdekeinkre alapozva végezzük, ugyanakkor mindig szem előtt tartjuk azt, hogy az Ön alapvető jogai és szabadságai az ilyen tevékenységek során csorbát ne szenvedjenek.

    Marketing tevékenységekhez

    Szeretnénk Önt folyamatosan tájékoztatni az érdeklődési körébe tartozó termékekkel kapcsolatos aktuális ajánlatainkról és legfrissebb híreinkről. Ennek érdekében –- bizonyos időközönként általános és tematikus tartalmú hírleveleket küldünk Önnek elektronikus csatornáinkon keresztül (e-mailben / SMS-ben / mobil értesítésben / bannerek, felugró üzenetek formájában / stb.), valamint tájékoztatjuk az Ön által korábban vásárolt, illetve megrendelni kívánt termékekhez hasonló vagy azokat kiegészítő termékekről. Szeretnénk továbbá más egyéb kereskedelmi jellegű megkeresést, valamint személyre szabott ajánlatokat megjeleníteni weboldalunkon illetve a mobilalkalmazáson keresztül. Annak érdekében, hogy Önt az érdeklődésére számot tartó információval láthassuk el, felhasználói profilalkotás céljából felhasználhatunk bizonyos adatokat az Ön vásárlási szokásaival (pl. megtekintett termékek / kívánságlistához adott termékek / megvásárolt termékek) kapcsolatban. Minden esetben gondoskodunk róla, hogy az ilyen jellegű adatkezelés és -feldolgozás az Ön jogainak és szabadságainak legteljesebb figyelembe vételével történjen, és szavatoljuk, hogy az adatkezelés során alkalmazott folyamatok és intézkedések Önre nézve semmilyen hátrányos jogkövetkezménnyel nem járnak, az Ön jogait nem korlátozzák, azokat különösebben nem érintik.

    Marketingkommunikációs tevékenységünket a legtöbb esetben az Ön előzetes hozzájárulásával végezzük, melyet a „Szeretnék értesítést kapni a legjobb ajánlatokról!” tartalmú kitöltőbox kipipálásával tud megadni. Bármikor meggondolhatja magát és visszavonhatja hozzájárulását, mégpedig az alábbi módon:

    · a felhasználói fiók beállításainak megváltoztatásával, a “Saját fiók/ Értesítések és hírlevelek” menüpontban;

    · a tőlünk kapott üzenetek alsó szekciójában elhelyezett “Szeretnék leiratkozni” című link megnyitásával;

    ·vagy a Szérűskerttel való kapcsolatfelvétellel a fentiekben rögzített elérhetőségeken keresztül.

    Bizonyos marketingtevékenységeinket jogos üzleti érdekeinkre hivatkozással kereskedelmi működésünk népszerűsítésére és fejlesztésére használjuk. Minden olyan esetben azonban, amikor jogos üzleti érdekeinkre tekintettel Önhöz kapcsolódó információt használunk fel, azt a tőlünk e körben elvárható legnagyobb gondosság tanúsításával és annak legteljesebb garantálásával tesszük, hogy az Ön alapvető jogai és szabadságai ne sérüljenek. Ugyanakkor Ön bármikor kérheti tőlünk a fentebb körülírt módok bármelyikének igénybe vételével, hogy az Ön személyes adatainak marketingcélú kezelését szüntessük meg, mely kérésre a lehető leghamarabb igyekszünk válaszolni.

    Felmerülhetnek olyan helyzetek, amikor saját jogaink és üzleti érdekeink érvényesítése és kereskedelmi tevékenységünk védelme megkívánja bizonyos információk továbbítását. Ilyen helyzetek lehetnek a teljesség igénye nélkül a következők:

    védelmi és egyéb óvintézkedések a weboldal és a Szérűskert felületet használók biztonságát veszélyeztető kibertámadások ellen: intézkedések az esetleges csalási kísérletek megakadályozására és felderítésére, beleértve az idevágó információk továbbítását az illetékes hatóságok és közhatalmi szervek felé;

    intézkedések minden további kockázat kezelésére.

    Az adatkezelés és -feldolgozás fentiekben körülírt típusaira vonatkozó felhatalmazásunk a saját kereskedelmi tevékenységünk védelmét célzó jogos üzleti érdekünkből adódik, miközben folyamatosan szavatoljuk, hogy az általunk végrehajtott vagy kilátásba helyezett intézkedések figyelembe veszik a saját érdekeink és az Ön alapvető jogai és szabadságai közötti egyensúly és arányosság elvét. Továbbá, az adatkezelést és -feldolgozást bizonyos esetekben jogszabályi kötelezettségeink teljesítésére figyelemmel végezzük, így különösen azért, hogy a hatályos törvények által az adott ügyletre vonatkozóan előírt alapelvek és értékek szavatolásához szükséges.

  • Meddig tároljuk az ön személyes adatait?
    Főszabály szerint személyes adatait a Szérűskert felhasználói fiók meglétének időtartamáig tároljuk. Ettől függetlenül Ön bármikor kérheti tőlünk bizonyos adatainak törlését vagy a felhasználói fiók megszüntetését, mely kérésre kivétel nélkül válaszolunk azzal, hogy közben bizonyos adatokra vonatkozóan biztosítjuk az – akár a felhasználói fiók megszüntetését követően is fennálló – törvényi őrzési-tárolási követelménynek való megfelelést. Amennyiben Ön nem rendelkezik Szérűskert fiókkal, főszabály szerint minden foglalással kapcsolatos információt kötelesek vagyunk a foglalás teljesítésétől számított három év időtartamig tárolni. A fent írtakhoz hasonlóan előfordulhat, hogy a hatályos törvényi őrzési-tárolási követelményeknek megfelelően bizonyos adatokra vonatkozóan kötelesek vagyunk a hároméves időtartamot meghaladóan is biztosítani az adatok tárolását.

  • Hogyan védjük meg az ön személyes adatainak biztonságát?
    Vállaljuk, hogy a személyes adatok biztonságát az iparági normáknak megfelelő műszaki és szervezeti intézkedések foganatosításával teljes körűen szavatoljuk. Személyes adatait biztonságos szervereken tartjuk, a legmodernebb technológiát alkalmazó titkosítási algoritmusok és tárhelybővítési mechanizmusok használatával. Minden fizetéssel kapcsolatos információ SSL technológiával biztosított titkosítást kap. Felhívjuk kedves figyelmét, hogy – az Ön személyes adatainak védelmére irányuló minden igyekezetünk ellenére – a világhálón általában és más nyilvános hálózatokon továbbított információ biztonsága sosem tekinthető teljesnek, így előfordulhat, hogy az ilyen adatokat illetéktelen harmadik személyek lehalásszák és felhasználják. A nem a mi ellenőrzésünk alá tartozó rendszerek sebezhetőségéért és sérülékenységéért nem vállalunk felelősséget.

  • Milyen jogok illetik meg önt?
    Az Általános Adatvédelmi Rendelet számos joggal ruházza fel Önt a személyes adatok vonatkozásában. Kérheti az adataihoz való hozzáférést, a nyilvántartásunkban tévesen szereplő adatok helyesbítését, illetve tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen. Joga van ahhoz is, hogy panaszt, ellenvetést tegyen a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságnál, vagy keresetet intézzen az illetékes bírósághoz. Helyzettől függően Önnek jogában áll személyes adatainak törlését követelni, az adatkezelés korlátozását, ill. adatainak zárolását, valamint az adatok hordozhatóságának biztosítását kérni. A fenti jogokkal kapcsolatos bővebb tájékoztatásért olvassa át az alábbi felsorolást. Jogainak érvényesítéséhez a fenti elérhetőségeken keresztül tud velünk kapcsolatba lépni. Kérjük, olvassa el figyelmesen a következő pontokat, amennyiben jogait szeretné érvényesíteni: Azonosítás. Valamennyi, személyes adatokat tartalmazó nyilvántartás bizalmasságát szigorúan vesszük, ezért kérjük, hogy az ilyen nyilvántartásokra vonatkozó kérését a Szérűskert fiókhoz tartozó e-mail címéről küldje meg nekünk. Amennyiben más e-mail címet használ, úgy fenntartjuk a jogot arra, hogy személyazonosságát egy további kérdéssorból álló azonosítási eljárás keretében ellenőrizzük. Díjak. Személyes adataihoz fűződő jogainak gyakorlásával kapcsolatban nem számítunk fel díjat, kivéve, ha az adatközlésre vagy hozzáférésre vonatkozó kérése alaptalan, fölöslegesen ismétlődő, aránytalan vagy túlzó, mely esetben az adatszolgáltatást vagy az adatokhoz való hozzáférést méltányos díj ellenében biztosítjuk. Esetleges díjfizetési igényünkről minden esetben előzetesen, a kérés feldolgozása előtt értesítjük. Válaszadási határidő. Minden érvényes igényre legfeljebb egy hónapon belül válaszolunk, kivéve, ha a kérésben megfogalmazott igény kifejezetten bonyolult vagy ha egyszerre több kérést küldött, mely esetben válaszunkat legfeljebb három hónapon belül megküldjük Önnek. Amennyiben egy hónapnál hosszabb időre van szükségünk kérése feldolgozásához, azt mindenképpen jelezzük Önnek. Ennek keretében előfordulhat, hogy kérésének minél pontosabb megválaszolása érdekében bővebb tájékoztatást kérünk be Öntől arra vonatkozóan, hogy milyen adatokra vagy dokumentumokra van szüksége, és mivel kapcsolatban merültek fel aggályai, ha vannak ilyenek. Így gyorsabban tudunk Önnek segíteni és a válaszadáshoz szükséges idő is rövidül. Harmadik fél joga. Nem vagyunk kötelesek kérésének megválaszolására, ha a kérésben megfogalmazott igény teljesítése más adatvédelmi alany, ill. harmadik fél jogának vagy szabadságának megsértését vonná maga után.

    Hozzáféréshez való jog: Kérheti tőlünk, hogy:

    · erősítsük meg , amennyiben személyes adatának kezelése történik nálunk;

    · biztosítsunk másolati példányt az adatkezelés tárgyát képező személyes adatokhoz;

    · nyújtsunk további tájékoztatást személyes adataira vonatkozóan, így különösen arra vonatkozóan, hogy milyen adatokkal rendelkezünk, az adatkezelés céljairól, kivel osztjuk meg ezeket az adatokat, illetve, hogy továbbítjuk-e ezeket az adatokat külföldre továbbá, hogy milyen módon védjük ezeket az adatokat, meddig tároljuk ezeket az adatokat, milyen jogokat élvez Ön ezekkel az adatokkal kapcsolatban, milyen módon és formában tud panaszt tenni, és végül, hogy honnan szereztük meg az Ön adatait, amennyiben az erre vonatkozó tájékoztatást a jelen pont szerinti értesítést megelőzően még nem bocsátottuk az Ön rendelkezésére.

    Helyesbítéshez való jog: Kérheti, hogy helyesbítsük ill. egészítsük ki az Önre vonatkozó pontatlan vagy hiányos személyes adatokat. A tévesen szereplő adat helyesbítése előtt megvizsgálhatjuk az érintett adatok valóságosságát, illetve pontosságát.

    Személyes adatának törlését kérheti, de kizárólag abban az esetben,

    · ha az érintett adat már nem szükséges az annak begyűjtésekor megfogalmazott adatkezelési célok teljesítéséhez; vagy,

    · ha Ön visszavonta hozzájárulását (amennyiben az adatkezelés kizárólag hozzájáruláson alapul); vagy,

    · ha Ön tiltakozáshoz való jogát gyakorolja; vagy, · ha az érintett személyes adatot jogtalanul kezelték; vagy,

    · ha az érintett adat törlését jogszabályi kötelezettség írja elő.

    Személyes adatának törlésére irányuló kérését nem vagyunk kötelesek teljesíteni, ha személyes adatának kezelése az alábbi okokból szükséges és indokolt:

    · uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettségnek való megfelelés miatt; vagy

    · jogi igények előterjesztése, érvényesítése vagy védelme érdekében.

    Törléshez való jog: Fentieken túl felmerülhet egyéb olyan körülmény is, amikor személyes adatának törlésére irányuló kérését nem vagyunk kötelesek teljesíteni, elsősorban azonban a felsorolt esetekben tagadhatjuk meg erre irányuló kérését. Felhívjuk arra a figyelmét, hogy a jelen pont szerinti törlési jog gyakorlása előtt ajánlott a Szérűskert fiókjából letölteni, majd pedig elmenteni minden olyan dokumentumot (értve ez alatt elsősorban: számlák, jótállási levelek), amelyek a Szérűskerttől érkező megrendelésekkel kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy a megrendelésben megjelölt számlázási fél Ön volt-e, vagy egy másik személy, esetleg szervezet. Amennyiben fenti intézkedést elmulasztja megtenni, mielőtt törlési jogával él, ezek a dokumentumok elvesznek, és ezeket a Szérűskert nem fogja tudni pótolni Önnek, miután az adattörlési eljárás és a Szérűskert fiók – annak valamennyi adatával és dokumentumának törlésével együtt járó – megszüntetése vissza nem fordítható, végleges folyamat.

    Adatkezelés korlátozására irányuló jog: Kérheti, hogy személyes adatainak kezelését korlátozzuk (ti. adatait zároljuk), ám kizárólag ha az alábbiak valamelyike teljesül:

    · ha Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ennek ellenőrzéséhez szükséges időtartamra; vagy,

    · ha az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését; vagy,

    · ha az érintett adat már nem szükséges az annak begyűjtésekor megfogalmazott adatkezelési célok teljesítéséhez, de annak törlését bizonyos jogi igények előterjesztése, érvényesítése, vagy védelme kizárja; vagy,

    · ha tiltakozáshoz való jogával élt, és a mi eljárásunk jogszerűségének vizsgálata még nem zárult le.

    Zárolási jog gyakorlása esetén személyes adatát továbbra is jogosultak vagyunk használni, amennyiben:

    · az erre vonatkozó hozzájárulást megkaptuk Öntől; vagy,

    · ha az érintett adat használata (megléte) bizonyos jog vagy jogos érdek bíróság előtti érvényesítése érdekében szükséges; vagy

    · ha az érintett adat használata (megléte) egy másik természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében szükséges.

    Titlakozáshoz való jog: Az Ön saját helyzetével kapcsolatos okbóll bármikor tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen, amennyiben úgy ítéli meg, hogy alapvető jogai és szabadságai üzleti érdekeinkkel szemben ezt kívánják meg. Bármikor, indokolás nélkül tiltakozhat személyes adatainak direktmarketing-célú kezelése ellen is (ideértve a felhasználói profilalkotást is), amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik, mely esetben az adatkezelést a lehető leggyorsabban megszüntetjük.

    Panasztételhez való jog: Az Önt jogszabály által megillető, felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog sérelme nélkül arra kérjük, hogy először velünk vegye fel a kapcsolatot, és mi garantáljuk, hogy mindent megteszünk majd sérelme békés rendezése érdekében.